Immár a negyedszázon is túl,
újabb meghatározó állomásához érkezett az Ossian.
Ebben a letöltögetős " ingyen
világban", ahol minden digitalizálható az internetre kerül pillanatok
alatt, ahol már a zenekarok teszik - önként és "dalolva" - ingyen elérhetővé több havi kemény
munkájuk gyümölcsét, némán és csendesen érett aranylemezzé a csapat legutóbbi lemeze:
A TŰZ JEGYÉBEN
A lemezt továbbra is határozott szövegcentrikus dalok uralják, amelyek egyszerre kaptak markáns és letisztult zenei vértezetet. Ráadásul tették mindezt úgy, hogy a témák erejét sikerült dinamikusan és karakteresen megtartani. Hűen egy rock zenekarhoz.
A kritikák és visszajelzések alapján borítékolható volt a
remek hangulatú őszi nagykoncert. A hűvösebbre forduló időjárás a Petőfi
Csarnok szabadteréről a Nagyterembe helyeztette át a bulit, ahol már felhőtlen
hangulatban, percre pontosan kezdődhetett el a
műsor az Intro után a Rock katonáival. Közvetlenül
utánna a Fogadd el magad dübörgött
fel harapósan és karakánul. A
"Benned a Tűz" refrénjét
hatalmas, lentről függőlegesen felfelé törő lángoszlopok tették igazán
tüzessé és látványossá. Bivaly erős gitársoundok közepette a méregerős hangzás
ellenére is jól hallható volt a közönség felszabadult reakciója. Az új dalt
azonnal visszhangozta a Pecsa Music Hall Nagyterme.
Az élő sakkfigurák
kétségkívül jó választás volt az élbolyban. Nyomban utána érkezett a jelenkor fogyasztói
társadalmával szemben megfogalmazott
fekete kritika, egy zsigerig hatoló
riffekkel színezett sötét téma: A Robot
" Készen kapod minden célod
hogy "Ember vagyok" sosem mondod"
A dal halkan és gyengén megszólaló kórus részét a közönség
bőven megtámogatta. Az óriási hangerő
ellenére is. Egyedül ez utóbbi
jellemzője vont csak le valamelyest az este értékéből. A Külvárosi
álmoknál Paksi Endre énekéből - a
brutális hangerő miatt - csak a magasabb tartományok voltak igazán hallhatók.
Ám mindezt ellensúlyozta a program egészére jellemző szenzációs gitárhangzás!
Mély, öblös, testes riffek amelyek nem váltak nehézkessé. Sőt még inkább
dinamizálták a vadonat új dalokat.
Természetesen nem
hiányozhattak a koncertről, a már hagyományosan a program gerincét alkotó régi
nagy klasszikusok sem. Így az Acélszív, az Ítéletnap, A sátán képében és a Szenvedély, Magányos angyal, Éjféli lány, Magam útját járom. Egy
fajta vázát adták az estének. Ám az új dalok frissességét és lendületét nem
írták felül. A kiválóan felvezetett Ezredszer és a tapskísérettel megnyitott
Életveszély határozottan illeszkedett a
programba. A Szakítópróba karakán
véleményként zengett, míg a Miénk a pálya laza
őrülete ellensúlyozta a komorabb
véleményeket is.
A lélegzetvételnyi szünetre levonult csapatból Kálózi Gergő maradt és szórakoztatta a
közönséget dobszólóval. Az V. Magyar tánc dinamikusan és temperamentumosan
szólalt meg a két gitáros Rubcsics Ricsi és Wéber Attus kezében. Talán még
jobban is szólt, mint a jubileumi koncerten.
Azonban az este fénypontja egyértelműen az új lemez
telitalálata a Ha te ott leszel velem lett. Erősen és csilingelően szólalt meg,
az Ossianos közönség teljes kíséretével megfűszerezve. Szenzációs keveréssel és
felejthetetlen hangzással!
"Utolsó szavam legyen a "Szerelem"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése