Rudán Joe-hoz legutoljára a fergetegesre sikerült Moby Dick jubileumon volt szerencsém, amikor is Kalapács Józseffel a Legyél jó-t közösen énekelték el. Ez aztán valami félelmetesen jól szólt, vagy inkább döbbenetesen jól!
Korán érkeztem. Előzenekarként a Krízis játszott, majd utána a MetalRain folytatta a műsort. Néhány kellemes nóta után az Ossiantól az Acélszív feldolgozása következett. A színpad előtti néhány ember szép lassan meghozta a biztatást és a hangulatot is. Egy kis közönség énekeltetős nóta után adták át a helyüket a Morpheusnak.
Klasszikus elemekkel felépített heavy metalt játszottak. A hangzás már érzékelhetően magasabb színvonalon volt az előző bandához képest. Kifejezetten jól dübörögtek. Könnyű Tamás énekes tisztán énekelt - a hangerő bitang emelésére sem énekelt hamisan. A rohanó műsor idő ellenére is szakítottak időt, lemezük hangmérnökének, Paksi Endrének és az Ossian legénységének megköszönni a segítséget, az Élet és halál című lemezen való közreműködésükért. Igazán tetszett a műsor ,talán csak a szövegérthetőség lehetett volna egy kissé jobb. A Halállovas című nóta vitte a prímet nálam, remek hangulatot teremtett. Sűrű headbengelés kísérte a záró tételt.
A Pokolgép 11 kor kezdett. Előtte sűrűn kandikáltak ki a függöny mögül egy kis helyzetjelentésért, majd szétnyílt és felcsendült az intro.
A jel alaposan megmozgatta a már szépen egybe gyűlt, de még nem túl hangos tömeget.
Rudán Joe nem győzte áldani az eszét, hogy az erős reflektorfényt ügyesen kivédte, mivel most is rajta volt a napszemüvege.
A folytatásban érkező Háború gyermeke nagyon ütősen szólt, a közönség szemmel láthatóan nagyon élvezte.
A Szökevény és a Túlélő album címadója komolyabban megtornáztatta a publikumot. Majd végre előkerültek az Adj új erőt album nótái is.
A zenekar nem készülhetett konkrét műsorral, vagy ha igen, akkor csak egy kis megbeszélésre vonultak el. Addig a közönséget dobszóló szórakoztatta.
A dobos még a cuccot is szét kapta a szórakoztatás ügyén és megpüföltette a bőröket az elöl állókkal. Úton visszafelé amolyan zenebohócként az állványt sem kímélte.)))
Visszatért a banda. Nagy hévvel belekezdtek a dallamosabb metal nótákba. Az Éjféli harangot nagyon lelkes fogadtatás kísérte. Baromi jól szólt! A Megátkozott világ és a Mindhalálig Rock'n 'roll sem maradt ki. A fergeteges hangulatban a Hol van a szót a közönség egy emberként énekelte végig.
A színpadra felhívott Szaszának Joe megmutatta ,hogy milyen is egy jó koncert! )))
Végezetül a banda bemutatása után a közönség Kukovecz Gabi sűrű éljenzésével lelkes tapssal köszönte meg a bulit.
A kb.3 órás buli (!!!) kifejezetten emelkedett hangulattal zárult. Sőt, a "gép" közben szóbeli ígéretet tett egy 25 éves buliról, DVD felvétellel nyakon öntve! Ám addig is míg ez utóbbi megvalósul, bátran a figyelmünkbe ajánlották az Oblatio című vadonatúj lemezüket, ami szerény véleményem szerint fergetegesre sikerült!
még több kép a buliról itt |
Soha rosszabb lemezt! Soha rosszabb estét!
Fotók: Dávid Zsolt Pokolgép.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése