A műsor elején fellépő After Rain zenekar a Vitorlát Szélbe albumukkal nagyon tetszik nekem. Letisztult és változatos rock muzsikát játszanak. Sajnos azonban sikerült lekésnem. A még korábbi Katona Főnök vezényelte KaFeBár zenekar is hasonlóképpen alakult az nap.
Mesél az erdő:
Mesél az erdő:
Ugyanis korai műsor kezdés volt. A fellépők hosszú sora miatt történhetett meg az is, hogy a REMORSE énekesével egyszerre érkeztem meg. Csakhogy, amíg én a következő percekben még akklimatizálódtam (kávéért meg sörért álltam sorba) addig ő már húzott is fel a színpadra muzsikálni. Vagy is mindenki a helyére! REMORSE
A spontán kezdés - vagy inkább beugrástól függetlenül mégis olyan természetes módon, jóféle hangosítással kezdtek, mintha már reggel óta ott lettek volna. Kifejezetten tetszett ez a gördülékenység. (Ez van amikor egy banda tényleg azt csinálja, amit szeret...)
Erőteljes és nyers trash metalt toltak, amit a közönség is elég jól fogadott. Mind a D.Ü.H., mind a Harc lemezről is játszottak dalokat.
Kicsit visszahozták a régebbi időket. Nem volt itt sok kompromisszum a zene irányvonalát illetően. Láthatólag egy húron pendültek. A Soha Nem Adom Fel nóta pedig egyesítette a közönséget és a zenekart a műsor végére.
Ezzel a korai SEPULTURA alaptételére utaló elnevezéssel Smici, a Moby Dick zenekar frontembere mutatott újra irányt a hazai metal rajongóknak.
Nem volt meglepő tehát, hogy az első koncertjükön a klasszikus időket idéző dalok alkotják a repertoárt. S ha már így elszaladtak az időben, az időközben a Smici papa nyomdokaiba lépő fiú is erősítette a felállást. Amolyan „múlt a jövő kezein”.
Természetesen az új nóták között egy – két Moby Dick klasszikus is színezte a kedélyeket.
Sőt meghívott vendégek is emelték az esemény fénypontját. Hogy csak a legjobbakat említsem. Fellépett Giczy Kurt (ős-Moby Dick), Vörös Attila (Remembering The Steel, Cadaveres) akinek a gitárja, mint valami modern energiaital alaposa felrázta a közönséget.
De az igazi őrületet a színpadszaggató Roots Bloody Roots –ot elnyomó Ektomorf énekes, Farkas Zoli tetőzte be. Lett is olyan tombolás, - kérlek, töltsd ki a kipontozott részt))) – hogy az…
A friss projekt dalai sokat keresték Istent, a válaszokat, vagy csak a miértek okát sűrű bólogatás közepette. A végére pedig mindenki kiadta a maximumot, ezzel is ütős kis lemezt jósolva az elkövetkezendőkre.
A sokáig önmaga árnyékában kullogó zenekar egy új-régi énekessel vértezte fel magát. A Pandora’s Box korábbi frontembere, Koroknai Árpád vette át a stafétát a mikrofonnál.
Már a kezdés előtti atmoszférából érezni lehetett a kíváncsisággal vegyes várakozást a nézőtéren. A korábban az Omen honlapján rendezett közönségszavazás alapján lett összeállítva a számlista. A’la best'of Korival.
Már rögtön a legelején erővel és húzással szólaltak meg a gitárok, ahol Szíjártó Zsolt (Akela) is erősítette a képet.
Kori pedig olyan eszméletlen lendülettel és átéléssel vetette be magát a dalokba, hogy a különböző énekesekkel felvett dalokat sikerült egy vonalba fűzni -Vámpír város, Könnyű szívvel, Visszük a súlyt, Jobban kell majd szeretnem.
Kori pedig olyan eszméletlen lendülettel és átéléssel vetette be magát a dalokba, hogy a különböző énekesekkel felvett dalokat sikerült egy vonalba fűzni -Vámpír város, Könnyű szívvel, Visszük a súlyt, Jobban kell majd szeretnem.
Vörös Gabi is jókedvűen basszusozott. Persze egy idő után mindenkin kijött a felemelően jó hangulat. Még Nagyfi is elégedetten játszott, amit régen nem lehetett látni rajta.
Mondanom sem kell, mekkora csúcspont volt Kalapács Józsi beszállása a koncert végéhez közeledve. Előtte azért még Nagyfi apuka fia elpüfölte a dobokat a Csillaga hívja alatt, úgy hogy ha nem látjuk fel sem tűnt volna a csere.
A legvégén a már korábban mellékletről is ismert, Korival felvett, Hajsza a Tűzzel zárt.
Röviden szólva is a százból kétszáz százalékot kerekítő Koroknai Árpád helyből bizonyított.
Miután az Omen bulin már nagyon szépen felvitte a hangulatot Kalapács Józsi sem hagyhatta „elmacskásodni” magát.
 |
| KALAPÁCS DISCOGRAFIA |
Rövidesen bele is vágtak az Apokalipszis album ízelítőjébe, a Majdnem Szabadon című új dalba. Amit teljes erőbedobással és odafigyeléssel igyekeztek bemutatni.
Ez meg is látszott a játékukon. Sárközi Lajcsi és Weisz Kicsi is dinamikusan vetette bele magát az erőteljesen feldübörgő nótákba.
Természetesen saját maguknak rakták magasra a lécet a Mítosz megjelenése után. Szóval a közönség ugyan csak figyelt az új szerzeményre. Aminek inkább a kezdeti ereje és a vaskos ének témája hengerelte a kiváncsian figyelőket.
A folytatásban ott volt a Sólymok Fészke,
az Őszintén a „Mélység Fényével”, a Mindig Lázadó az Életreítéltről, az Ösztönről az Itt Leszek…
az elmaradhatatlan „Painkiller tesó”
az Őszintén a „Mélység Fényével”, a Mindig Lázadó az Életreítéltről, az Ösztönről az Itt Leszek…
Nem sok időt hagytak a lélegzetvételre. Nem nagyon húzták az időt felesleges dumával. A műsort inkább egy erőteljes, pörgős koncerttel koronázták meg.
Aki, pedig ott volt azon az estén, az biztosan meg is kapta, amiért eljött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése